Megszabadul-e valaha Kárpátalja a Premixtől?
Hosszú évek kilátástalansága után végre elmozdulás
történt Premix-ügyben: megkezdődött a veszélyes hulladék
újracsomagolása és elszállítása – jelentette a kárpátaljai megyei
állami közigazgatási hivatal információs és közösségi
kapcsolatokért felelős főosztálya.
A Premix története egészen 1998-ig nyúlik vissza, amikor az Ozon
magánvállalat megkezdte a sokat kárhoztatott vegyület importját
Magyarországról. Az ukrán vámszolgálat laboratóriumi vizsgálata
akkor olyan por alakú keverékként határozta meg a Premixet, amelyet
bizonyos technológiai eljárásoknál alkalmaznak, s amely nem igényel
pótlólagos környezetvédelmi vizsgálatot.

Azonban 2004 végétől a közvélemény tiltakozásának hatására, s mert
a sajtó is foglalkozni kezdett az üggyel, olyan veszélyes
vegyületként kezdték kezelni a Premixet, amely a környezetre és az
emberek egészségére egyaránt ártalmas. Ennek nyomán 2005. március
30-án a Kárpátaljai Megyei Ügyészség bűnügyi eljárást indított az
ügyben. Még ugyanazon év júniusában az államfő utasítására
kormánybizottságot hoztak létre, amelynek ki kellett vizsgálnia az
ügy valamennyi aspektusát.
Nem sokkal később a rendkívüli helyzetek minisztériumának
szakemberei a nem megfelelően tárolt Premix egy részét, összesen
mintegy 656 tonnát, 24 vasúti kocsiba pakolták Beregszász és
Borzsova vasútállomásain. A Premix fennmaradó, nagyobbik részét,
mintegy 847 tonnát viszont, amelyet szabad ég alatt őriztek
Beregszászban, Nagybaktán és más településeken, speciális hordókba
töltötték. Ám a kezdeti lelkesedés ezen a ponton elapadt, s a
másfél ezer tonnányi veszélyes anyag azóta is a sorsára vár.
Az elmúlt négy év során azok a műanyag zsákok, amelyekben a vasúti
kocsikba pakolt anyagot tárolták, jobbára tönkrementek, a vagonok
igénybevételéért pedig immár több mint 20 millió hrivnyát követel
az állami vasúttársaság, az Ukrzaliznyica. Vélhetően pénz hiányában
a hordókban tárolt anyag őrzése sem volt éppen tökéletes, ezért
előfordult, hogy ismeretlenek ellopták a hordókat a tárolóhelyről,
előzőleg a földre szórva belőle a Premixet.
Nem sok eredménnyel járt az ügyben indított számos vizsgálat sem.
Az azóta eltelt mintegy öt esztendő nem volt elegendő ahhoz, hogy
megállapítsák, kit terhel felelősség azért, hogy ez a veszélyes
anyag Kárpátaljára kerülhetett, s kinek kell vállalnia a Premix
elszállításának és megsemmisítésének költségeit. A helyi
önkormányzatok és hivatalok az évek során számtalanszor kérték a
kormányt, hogy járuljon hozzá a probléma megoldásához, mivel az
jelentősen meghaladja a helyhatóságok lehetőségeit, ám Kijevből
ígéreteken kívül egyéb nem érkezett – egészen mostanáig.
A hivatalos közlés szerint most a miniszteri kabinet 5,1 millió
hrivnyát utalt ki a környezetvédelmi minisztériumnak arra, hogy
szabadítsa fel a Premixszel megrakott vasúti kocsikat, s készítse
elő az anyagot a Lengyelországba történő elszállításra, ahol
megsemmisítik azt. A Premix-mentesítés első fázisa a tervek szerint
e héten ér véget, minek következtében Beregszász végre teljesen
megszabadul ettől a veszélyes anyagtól.
Ugyanakkor szakértői becslések szerint a Kárpátalján tárolt Premix
egészének elszállításához és megsemmisítéséhez még további 10-11
millió hrivnyára volna szükség - közli a Kárpátalja hetilap. Félő
azonban, mutatnak rá helyi források, hogy a mostani első részlet
átutalására csupán az elnökválasztási kampány miatt került sor, s
amint lecsillapodnak a politikai indulatok, ismét a feledésbe merül
a Premix, amely ki tudja, meddig szennyezi így még vidékünket.